2024. március 29., péntek
FONTOS

Tíz éve alakította meg az Erkel Ferenc Ifjúsági Fúvószenekart (VIDEO)

Fennállásának tíz éves évfordulóját ünnepelte idén egy nagyszabású koncerttel a Gyulai Erkel Ferenc Ifjúsági Fúvószenekar.

Bogdán Gábornak, a zenekar vezetőjének a fő hangszere a klarinét,de emellett a szaxofont és a zongorát is könnyen megszólaltatja.

A Somogy megyei Barcsról indult karmester a Kézjegyben azt mondta, már gyerekkorában biztos volt abban, hogy a zenével szeretne foglalkozni, családját több zenész alkotta. Már kisiskolás korában elhatározta, hogy zenetanár lesz. Középiskolai tanulmányait a győri zeneművészeti konzervatóriumban végezte, majd a zeneművészeti főiskolán tanult klarinét szakon. Mintegy 10 év után, 2006 szeptemberében Gyulán vállalt munkát a zeneiskolában, ahol megalakította az Erkel Ferenc Ifjúsági Fúvószenekart.

A legnagyobb kihívás a zenekar számára a fiatalok megtartása, hiszen középiskolai tanulmányuk után a felsőoktatást az ország különböző területein folytatják. Céljuk, hogy minél több gyermekkel megszerettessék és megismertessék a zenét, ezen belül a fúvószenét, hogy mindig legyen egy erős magja a zenekarnak.

Nézze meg ezt is:

Közönségdíjat nyert Bánhegyi Róbert János onkológus főorvos

  Az elmúlt napokban lezárult közönségszavazás alapján, Bánhegyi Róbert János főorvos elnyerte a Szent-Györgyi Albert …