2024. március 29., péntek
FONTOS

Hetven éve indult meg a csanádi egyházmegye német híveinek deportálása

„Sehol sem lettek a kitelepítettek ennyire kifosztva”

Hetven évvel ezelőtt, 1946. január 19-én indult meg Budaörsről a kitelepített németeket szállító első transzport. A kollektív bűnösség elvének gyakorlati alkalmazásával több mint száznyolcvanezer hazai németet hurcoltak el szülőföldjéről és fosztottak meg vagyonától. A németek kitelepítését a történelmi egyházak – élükön Mindszenty József hercegprímással és Kapi Béla evangélikus püspökkel – ellenezték. A csanádi egyházmegye négy katolikus közösségét érintette a németek kitelepítése: Almáskamarást, Eleket, Kübekházát és Újszentivánt.

A magyarországi németség a trianoni Magyarország legnagyobb létszámú kisebbsége volt. 1920-ban valamivel több mint 550 ezer fő vallotta magát német anyanyelvűnek, ami hazánk akkori lakosságának csaknem hét százalékát tette ki. Az 1941. évi népszámlálásnak a trianoni határok közé vetített adatai szerint 303 ezer fő volt német nemzetiségű és 477 ezer fő német anyanyelvű. A két szám közötti eltérés jelzi, hogy a hazai német anyanyelvű népesség jelentős része (mintegy egyharmada) magyar nemzetiségűnek tartotta – és a hivatalos összeíráskor annak is vallotta – magát.

Az 1930-as években a magyarországi németeknek két jelentősebb szervezete működött. Az egyik a Basch Ferenc vezette Volksbund (Magyarországi Németek Népi Szövetsége: Volksbund der Deutschen in Ungarn) volt, amely kulturális és kisebbségi emancipációs egyesületi gyökerein túlnőve nemcsak a hazai németség, hanem kifejezetten a Harmadik Birodalom érdekeinek a képviselőjévé vált. A Volksbundban megfigyelhető nemzetiszocialista befolyás ellensúlyozására jött létre – a katolikus egyház hathatós támogatásával – a magyarországi németek másik szervezete, a Hűségmozgalom (Hűséggel a Hazához: Mit Treue zum Vaterland). A Volksbund a magyarországi németek mintegy harmincöt–negyven százalékát tömörítette, míg a Hűségmozgalomhoz hét–nyolc százalékuk csatlakozott.

A második világháború után a győztes szövetségesek – az amerikaiak, a britek és a szovjetek – egyetértettek abban, hogy a kelet- és közép-európai németeket ki kell telepíteni. Ennek jegyében deportálták a magyarországi németség jelentős részét is. A kitelepítéseknek nem volt elhanyagolható a gazdasági dimenziója sem: a németek által hátrahagyott ingatlanokat és eszközöket (házakat, termőföldeket, gazdasági épületeket és berendezéseket stb.) a helyi hatóságok koordinálásában osztották szét. Reibel Mihály – a Gyula melletti, németek lakta Elek plébánosa – egyik beadványában megfogalmazta, hogy „ma elegendő, ha valakinek szép háza vagy gazdasága van, hogy a vagyonából kiforgassák”, azaz kitelepítsék.

Hamvas Endre csanádi püspök 1946. január 8-án írt levelet Mindszenty József esztergomi érseknek, amelyben a következőket írta: „A magam részéről illetékes helyen idejében mindent megtettem az államhű németajkú lakosságnak eddigi lakóhelyén való visszamaradhatása érdekében. Sajnos nem sok eredménnyel.” Hamvas tájékoztatta a kormánypárti katolikus papokat – Balogh István miniszterelnökségi államtitkárt és Varga Bélát – az egyházmegyei helyzetről és kérte közbenjárásukat. Készült egy olyan feljegyzés, amelyből kiderült, hogy a csanádi püspökség területén Almáskamaráson 2222, Eleken 5754, Kübekházán 500, Nagykamaráson 143, Újszentivánon pedig 569 német katolikus hívő élt a kitelepítések megkezdésekor.

Hamvas Endre 1946. április 12-án írta a következőket Varga Bélának, a nemzetgyűlés elnökének: „Eleket 300 Budapestről jött rendőr körülvette, hogy megkezdjék a németek deportálását, mielőtt még a rendeletben előírt, illetve kilátásba helyezett igazoltatások megtörténtek volna arra nézve, ki jogosult az ittmaradásra. Már az új telepesek is felkészültek, amint halljuk, jórészt reformátusok Békés megyéből.” Juhász Kálmán plébános – egyébként kiváló egyháztörténeti kutató – 1946 májusában tájékoztatta Hamvas püspököt a kitelepítések kübekházi tapasztalatairól: „Németek kitelepítése másutt is volt, de nem ily módon. Ezt az észrevételt tették a kitelepítésre iderendelt közegek. Sehol sem lettek a kitelepítettek ennyire kifosztva. Utolsó napon még párnájuk sem volt, melyre lehajthatták volna a fejüket. Ezenkívül megalázó módon bántak velük. Lengl Miklós idősebb férfit, többszörös nagyapát, bíróviselt embert libahajtással bíztak meg. Ezért könnyű szívvel távoztak a kitelepítettek.”

Nézze meg ezt is:

Folytatódnak a fejlesztések a Németvárosi óvodában

  A Miniszterelnökség Egyházi és Nemzetiségi Kapcsolatokért Felelős Államtitkárságának 9,7 millió forintos támogatásával újabb energetikai …