2024. április 16., kedd
FONTOS

Őze Tiborral az 1-10. hely a cél a Termálnál

A korábban az NB I-ben többek között Nyíregyházán és a Kispest-Honvédnál is edzősködő Őze Tibor lett a Várfürdő-Gyulai Termál FC új vezetőedzője – jelentette be péntek délelőtt a klub elnöke.

Galbács Mihály azt mondta, az augusztusban kezdődő, 18 csapatos bajnokság keményebb lesz a korábbinál, hiszen öt csapat automatikusan kiesik mindegyik NB III-as csoportból, Gyulán pedig szeretnék megőrizni a harmadik vonalbeli tagságot.

A bentmaradás, vagy feljebb lépés egyik garanciája a szakmai stáb megerősítése, melyet a Magyar Labdarúgó Szövetség forrásai is támogatnak. Galbács Mihály elárulta, először nem Őze Tiborral kezdték meg a tárgyalásokat, de a másik, hasonlóan neves szakemberrel nem sikerült megegyezniük. Őze Tibor nemrég a Magyar Labdarúgó-szövetség Grassroots koordinátoraként. A pro licences tréner egy plusz egy éves szerződést kötött a fürdővárosi klubbal.

A szakemberrel szembeni legfőbb elvárás, hogy olyan csapatot alakítson ki, amely emelkedő nézőszám mellett az első tízben végezhet.

Nézze meg ezt is:

Megkezdődött a közlekedési hét a Béke sugárúti óvodában

  Az őzike csoport műsora színesítette a tizenkilencedik alkalommal életre hívott közlekedési hét programsorozatot a …