2024. április 18., csütörtök
FONTOS

Korhű szekerek segítik az ostrom megidézését

Két igazán különleges, korhű szekér került az Erkel Ferenc Múzeum birtokába.A kisebb méretű, Erdélyből származtatható típus valóban archaikus forma. A 16-17. században ilyen szállító alkalmatosságok járták a vidéket, ezt a fajtát pediglen nem lovak, hanem ökrök vontatták. A másik, a 19 század végéről, a 20. század elejéről eredeztethető úgynevezett lőcsös kocsi, ami Csongrád megyei készítésű darab.

Egy hét múlva már javában tart a Végvári Napok rendezvénysorozata (július 29-31.), melynek köszönhetően megelevenedik a történelem. A helyi és az ország minden pontjából érkező hagyományőrző csoportok a többi között a 450 évvel ezelőtti ostrom történéseit, harcait is életre keltik. A „harcokban” működnek majd közre a Gyulára most megérkezett szekerek.

A végvári küzdelem átélése egyedi élményt jelent, a „küzdő felek” azt idézik fel, hogy az 1566. július 2-án kezdődött ostromban a mintegy kétezer várvédő 30 ezres támadó sereggel nézett farkasszemet.

Az oszmán sereg ezúttal is elfoglalja majd a várat, azonban aggodalomra semmi ok, hiszen a keresztények már másnap vissza is foglalják az erődítményt. Mint Liska András, az Erkel Ferenc Múzeum vezetője ismertette, a kapitány és vitézeinek hősiessége előtt tisztelegve a vár falán emléktáblát helyeznek el július 29-én 18 órakor. Hozzátette, a várkapitányként vitézkedő Kerecsényi László legalább olyan sokat tett az ország védelméért, mint Szigetváron Zrínyi Miklós.

Az emléktábla avatását megelőzően, a lovagteremben dr. Hóvári János egyetemi docens, a Zrínyi emlékbizottság elnöke előadást tart Magyarország 1566-ban címmel, melynek keretében a gyulai történésekről is említést tesz majd, ilyen módon az érdeklődők teljes történelmi kontextusba helyezve ismerhetik meg a korabeli viszonyokat.

Az ezer szín történelmi forgatag nyújtotta élmények szerelmesei mellett a jelenkor előadóiért rajongó érdeklődők is megtalálhatják a számításukat, hiszen a neves fellépők között Rúzsa Magdi, Hevesi Tamás és a Hooligans is megtalálható a gyulai vár tövében, július utolsó hétvégéjén.

Nézze meg ezt is:

A nyugdíjas közösségek ereje

A napjainkban is aktív KÖVIZIG Szivárvány Nyugdíjas Klub Gyula egyik legrégebben alakult nyugdíjas szervezete. Egykor alapítótagként, …