2024. április 19., péntek
FONTOS

Hét épületet újít fel a megyében a kormányhivatal

A tudatos vagyongazdálkodás és az ezzel járó megújulás fontosságát hangsúlyozta a kedd délutáni sajtótájékoztatón Gajda Róbert.

A kormánymegbízott a békéscsabai foglalkoztatási főosztály épülete előtt jelentette be, hogy hét megyei ingatlant összesen egymilliárd forintból korszerűsítenek. A beruházás a homlokzat felújításával, nyílászárók cseréjével és napelemek telepítésével teszi energiatakarékosabbá az érintett épületeket, ezzel csak itt évi több milliós megtakarítást érnek el.

A hét helyszín közül háromnál még a héten megkezdik a munkát. A békéscsabai ingatlan bruttó 126 milliós ráncfelvarráson megy keresztül, míg a szeghalmi és a sarkadi járási hivatal épülete 35 illetve 49 milliós felújítás révén korszerűsödik.

A többi négy helyszínen ősszel indul a program. Gyulán az Ady Endre utcai, a járási foglalkoztatási osztálynak otthont adó épületben szintén energetikai korszerűsítésre kerül sor és kicserélik az elavult nyílászárókat. Az első három projekt még az idén, a további négy várhatóan a jövő év elején fejeződik be.

Nézze meg ezt is:

Fókuszban a területfejlesztés

  Hétfőn nyolcadik alkalommal szervezett információs napot a Békés Vármegyei Önkormányzat a Csabagyöngye Kulturális Központban. …