2017. november 22., szerda
FONTOS

Az Alakor sör lett az év bioterméke

A Körös-Maros Biofarm Alakor söre érdemelte ki az „Év bioterméke 2016” szakmai díját növényi és vegyes kategóriában.
A cég a maga nemében egyedülálló kézműves italkülönlegességgel, egy bio sörpárlattal jelent meg a piacon.
Ancsin Péter a Körös Maros Biofarm ügyvezetője a 3Témában mondta el, hogy egy rangos elismerést vehettek az elmúlt hétvégén. A termék két éve van a piacon, és azért is külön öröm számukra ez az elismerés, mert utoljára 13 évvel ezelőtt nyerték el ezt a magas szakmai elismerést, akkor a biotejből készült termékükkel. A nagy szakmai tapasztalattal rendelkező zsűri egy komoly és alapos bírálat után hozta meg döntését.

A cég a sör elkészítését követően sem állt meg a fejlesztéssel, hiszen néhány hete dobták piacra azt a bio sörpárlatot, melyet hasonló lepárlási módszerrel készítettek az Alakor sörből mint a hagyományos pálinkát. A menedzsment bízik benne, hogy ez a termékük is hasonlóan jó fogadtatásra talál mint a biosör.
A cégvezetők elmondták, ezzel koránt sem fejeződött be a további fejlesztés, számos ötlettel rendelkeznek, és bíznak benne, hogy néhány éven belül további újításokkal léphetnek a fogyasztók elé.

Nézze meg ezt is:

Nem vagy egyedül! – az iskolakezdéssel sem

Mind a szülő, mind a gyermek életében komoly változást jelent az általános iskola megkezdése. A …