2024. március 28., csütörtök
FONTOS

Újabb adomány a mentőautóra, költözhet a gyermekosztály

500 ezer forintról szólt a legutóbbi adomány, melyet Jurdi Imad szülész nőgyógyász főorvos, a Pándy Kálmán alapítvány kuratóriumának elnöke adott át jelképesen a Viharsarki Koraszülöttmentő alapítvány vezetőjének, Abdulrahman Abdulrab Mohamednek. A koraszülött mentőautó megvásárlásáért gyűjtő szervezet tagjai sok munkán vannak túl, ennek az egyik újabb eredménye ez a felajánlás.

A sajtótájékoztatón Becsei László főigazgató főorvos elismeréssel szólt a kezdeményezésről, méltatva jelentőségét, majd némileg váratlanul olyan bejelentést tett, mely a koraszülöttek, újszülöttek életesélyeit még tovább növeli egy több évtizedes probléma sok halasztást szenvedett, de egyre inkább közelgő megoldásával.

A Békés Megyei Központi Kórház a gyulai gyermekosztály beköltözésére a Semmelweis utcába központi forrásból 640 millió forintot kapott. A kivitelezési munkálatok a szükséges tervezés és közbeszerzés után jó eséllyel jövő novemberig fejeződnek be.

Nézze meg ezt is:

Jelentős fejlesztés előtt áll a gyulai onkológiai centrum

  A hamarosan kezdődő eszközpark fejlesztéssel a Békés vármegye onkológiai betegeit ellátó gyulai központ felzárkózhat …