2024. április 19., péntek
FONTOS

Új játékosok erősítik a Termál FC keretét

Hat hetes felkészülés célegyenesébe fordult a Várfürdő-Gyulai Termál FC. A barátságos mérkőzéseken minden játékos lehetőséget kapott, hogy megmutassa, mit tud éles helyzetben nyújtani.

A téli átigazolási időszak alatt távozott a klubtól Kerekes István, Joao Polonio-Guerreiro, valamint Ferenczi Máté.

A vezetőség pótolta a hiányzó helyeket és négy új játékossal erősítette meg a keretet. Csatár posztra Gábor Lukács József érkezett a Grosics Akadémia U19-es csapatától, valamint Hrabovszki Zoltán a Mezőkovácsházától.

A védelemben Czirok József a Szeged 2011-től, és Lipták Ákos a Diósgyőr NB III-as csapatától érkezett a fürdővárosi együtteshez.

A vezetőség az NB III-as tagság megőrzését tűzte ki célként maga elé. Ezért is szerződtették Oláh Ferencet, aki 10 évvel ezelőtt már irányította a gyulai csapatot. Az új tréner és a megerősödött gárda első tavaszi mérkőzését vasárnap játssza, mikor Szentlőrincre utaznak a három pont reményében.

A csapat első hazai tavaszi mérkőzését a Dabas ellen jövő szombaton, 14 órától játssza.

Nézze meg ezt is:

Női konferenciát rendeztek a gyulai baptisták

  A közösség élményét és a lelki feltöltődést kínálta a résztvevőknek az a női konferencia, …