2024. március 29., péntek
FONTOS

23 szervezet vett részt az első civil börzén

Hagyományteremtő szándékkal rendezték meg az első gyulai civil börzét a művelődési házban. A szervezők egyik legfontosabb szándéka az volt, kötetlen formában összehozni a helyi civil szerveződéseket, ahol megismerhetik egymás tevékenységét.
Idén első alkalommal rendezték meg a  gyulai civil börzét a művelődési házban, amelyhez idén 23 szervezet csatlakozott, amelyek egy része kiállítóként, más része pedig szereplőként volt jelen. A rendezvényen részt vett a piaci adománybolt is, az üzlet szinte teljes kínálatát felvonultatva.

 

A rendezvény egyik része volt az a kerekasztal megbeszélés, ahol a résztvevők a szervezeteket érintő kérdéseket vitattak meg. Ezen többek között szó volt az egyesületek támogatásáról, az akadálymentesítés hiányosságairól, és az idei programokról is. A börze egyik legfontosabb célja egy olyan találkozó megszervezése volt, amelyen olyan körülmények között találkozhatnak egymással, ahogy máskor nem.
A szervezők bíznak benne, hogy sikerült hagyományt teremteniük, így jövőre már a második gyulai civil börzét fogják tudni megszervezni.

Nézze meg ezt is:

Közönségdíjat nyert Bánhegyi Róbert János onkológus főorvos

  Az elmúlt napokban lezárult közönségszavazás alapján, Bánhegyi Róbert János főorvos elnyerte a Szent-Györgyi Albert …