2024. április 20., szombat
FONTOS

Nyisztor János táblaképei és grafikái a Gyulavári kastélyban

Green, azaz zöld címmel nyílt kiállítása a napokban Nyisztor Jánosnak a Gyulavári kastélyban. A tárlat a  képzőművész régebbi és újabb táblakepeiből és háromdimenziós grafikáiból nyújt egy keresztmetszetet.
A képzőművész a 80-as években kezdett el táblaképeket és grafikákat készíteni, a kilencvenes évektől pedig már számítógépes kompozíciókkal is elkezdett foglalkozni. A tárlat megnyitón Oroszné Árgyelán Ilona köszöntőjében úgy fogalmazott, a tavasz a megújulás, az újrakezdés jelképe, ennek apropóján gondolták, úgy, hogy Nyisztor János képei jól illeszkednek ehhez a gondolathoz.
A most kiállított képek a régebbi és a legfrissebb munkák együttes szereplése a képi gondolatok egymásra rakódásának és rétegződésének tekinthető, nem pedig a művészi fejlődéstörténet lépcsőinek.
Nyisztor János képzőművész tárlata május 31-ig látható a Gyulavári kastélyban.

Nézze meg ezt is:

Évfordulót ünnepeltek a gyulai polgárőrök

  Öt éve adták át a Gyulai Bűnmegelőzési Polgárőr Egyesület irodáját, egyben a gyulai polgárőrök …