2024. március 28., csütörtök
FONTOS

Gyermekfotókkal segítették a koraszülötteket

Édesanyja egy kis ugrálással bírta mosolyra Márk Patrikot, akiről így nemcsak komoly, hanem vidám fotók is készülhettek.

Az egy képet most 1500 forintért készítette el Balázs József, a bevétel pedig a koraszülötteket segítő alapítvány számláján landolt. A szervezet elnöke azt mondta, többen is jelezték, hogy interneten keresztül nem tudnak utalni, ez az alkalom viszont számukra is lehetőséget teremtett, hogy segítsék a jó cél elérését.

Az alapítvány több jótékonysági rendezvényre készül a következő hetekben, a felajánlások folyamatosan érkeznek hozzájuk. Mint arról beszámoltunk, már közel 26 millió forint gyűlt össze, és az ígéretek alapján biztosra vehető, hogy tovább emelkedik majd az összeg.

Nézze meg ezt is:

Jelentős fejlesztés előtt áll a gyulai onkológiai centrum

  A hamarosan kezdődő eszközpark fejlesztéssel a Békés vármegye onkológiai betegeit ellátó gyulai központ felzárkózhat …