2024. március 29., péntek
FONTOS

Nyílt nap és ünnepi állománygyűlés a mentők napján

A mentőautók működésével és az elsősegélynyújtás alapjaival ismerkedtek meg azok a gyerekek, akik kilátogattak a mentőállomás nyílt napjára csütörtökön délelőtt. A gyulai mentőállomás dolgozói 2011 óta ezen a napon mutatják be, hogyan dolgoznak.

Az elmúlt évekhez hasonlóan sok embert vonzott a nyílt nap, ahova a családok mellett a környező iskolákból, óvodákból is érkeztek gyerekek. A fiatalok azt is kipróbálhatták, hogyan kell rögzíteni egy sérült lábat, vagy hogyan kell újraéleszteni egy embert.

1887-ben május 10-én alakult meg Magyarországon az első, mentéssel foglalkozó szervezet, a mentők napját pedig 1948 óta ünneplik. A délutáni állománygyűlésen bemutatták a mentőállomás új szerzeményét is, egy mechanikus mellkas-kompressziós eszközt.

Az ünnepi állománygyűlésen a hagyományokhoz híven elismeréseket adtak át. Orvos igazgatói dicséretet kapott Fodor József szakápoló, Varga Dávid mentőtiszt, Szász Szabolcs gépkocsivezető és Lipován Mihály mentőápoló. “A mi díjuk”-at, vagyis a kollektíva kizárólag erkölcsi elismerését idén ketten vehették át. Elsőként Fodor József szakápoló. A másik díjat Szász Szabolcs gépkocsivezető érdemelte ki.

Az eseményen elhangzott, a mentős szakmát csak az bírja, aki csak szívvel-lélekkel végzi hivatását.

Nézze meg ezt is:

Folytatódnak a fejlesztések a Németvárosi óvodában

  A Miniszterelnökség Egyházi és Nemzetiségi Kapcsolatokért Felelős Államtitkárságának 9,7 millió forintos támogatásával újabb energetikai …