2024. március 29., péntek
FONTOS

10 éves a Tesz-Vesz Tavasz programsorozat

Önkéntes vagyok, mert tenni jó!

Március 22–25. között immár tizedik alkalommal szervezte meg a Tesz-Vesz Tavasz című program­sorozatot egyházmegyénk Ifjúságpasztorációs Irodája. A cél évek óta változatlan: a fiatalok ismerjék fel környezetük hiá­nyosságait és önként vállalkozzanak annak megváltoztatására maguk szervezte ökológiai, kulturális vagy szociális jellegű projektek keretében. Az egyházmegye területén 43 helyszínen, 75 projektben mintegy 4000 résztvevő vállalt önkéntes munkát.

Emlékfát ültettek a szegedi Dugonics téren

A jubileumi alkalom 2017. már­cius 22-én nyitó rendezvénnyel vette kezdetét a Szegedi Dóm Látogatóközpontban. Serfőző Levente püspöki helynök arra hívta fel a figyelmet, hogy az ifjúság lelkipásztori szolgálata, azaz az ifjúságpasztorációs munka messze nem ismeretátadásról szól, hanem a széles értelemben vett nevelésről, ami az egész embert érinti.

– Az ifjúságpasztorációban találkozik a lelkiség és maga a nevelés. Ezek közé tartozik az értékekre való nevelés, a karitatív szolgálatra való nevelés, a környezetvédelem – vagy ahogyan ennek egy Krisztus-hívő ember mélyebb értelmet adhat – a teremtésvédelemre való nevelés. Rádöbbenni arra, hogy a világunk érték, egy kincs, amelyért valamen­nyien felelősséggel tartozunk – mondta a helynök.

Kiss-Rigó László püspök köszöntőbeszédében kiemelte: A hívő ember számára az önkéntesség nem egy időszakhoz kötött feladat, hozzáállás, elvárt magatartás, hanem a keresztény élettől elválaszthatatlan egész esztendőben, éjjel és nappal. Ennek ellenére ilyen akciók és projektek, mint a Tesz-Vesz Tavasz is, azt a célt szolgálják, hogy tudatosítsuk magunkban, hogy ez bizony feladatunk, miközben közösségi élményekhez is jutunk általa. Mi nem mondhatjuk azt, hogy bármilyen többlettel rendelkeznénk az élet bármilyen területén, szolgálatban, közéletben vagy épp magánéletben, amely bennünket, hívőket különbbé tesz másnál. Azonban olyan lehetőséget kapunk ajándékba érdem nélkül, amit kötelességünk kihasználni, hogy ez a végeredmény szempontjából tapasztalható legyen – mondta a püspök.

Soltész Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára Krisztus követésének sokféleségét emelte ki. Mint mondta, erre jó példa a Szeged-Csanádi Egyházmegye, hiszen a gyermekvédelemben, a sportban és szociális területen egyaránt sokat tesz a közösségekért, és a Tesz-Vesz Tavasz is a jó kezdeményezéseik közé tartozik. Az önkéntes programhoz kapcsolódó fiatalokhoz szólva kifejtette, bár kamaszként első hallásra nyűgként érezhetik az önkéntességet, de ez a szolgálat messze túlmutat azon, hogy másnak segít az ember. Egyrészt maguk a fiatalok is erősödnek, többek lesznek tőle, másrészt közösséget is teremt, és ez az a közösség, ami a hitben is megtart a későbbiekben. Az államtitkár elmondta, hogy a kormány azért vezette be az 50 órás közösségi szolgálatot, mert ez sok mindenre rávezeti a fiatalokat, többletet ad. Ma már tízezer befogadó szervezet várja a középiskolásokat, és eddig önkéntes feladatokban ötszázezren vettek, illetve vesznek részt hazánkban.

A program fővédnöki tisztét elvállaló Hirling Zsolt világ- és Európa-bajnok evezősünk egykori piarista éveiről is beszélt a fiataloknak.

– Az én életem arról szól, hogy az Isten mennyire kegyes hozzám, mennyi kudarcot adott és mennyi sikert. Ha nem lenne kegyes hozzám az Isten, akkor most nem az önkéntesség fontosságáról beszélnék, hanem egy kereskedelmi televízió valóságshowjában saját szereplésemet, ügyességemet méltatnám. Egész életemben éreztem, hogy van egy hátszelem, ami Istentől és a családomtól jött. Ez a hátszél, ha jó irányba álltam, segített és volt, hogy szembementem vele, akkor egy kicsit megnehezítette az életemet. A piarista gimnáziumban is éreztem ezt a hátszelet, Isten fuvallatát, amivel előrevisz, megtanítja, hogy mi az érték, mi a jó cseledet, és azt, hogy miben különbözik a jó és a rossz – fogalmazott az evezős világbajnok. A fiataloknak azt javasolta, legyenek álmaik és céljaik, amikért küzdenek, mert ő sem lehetett volna sikeres a sport területén, ha kifogásokat keres. A résztvevőknek azt tanácsolta, hogy Tesz-Vesz Tavasz idején a gyengébbek csak az önkéntes munka idejére, míg az erősebbek egész napra kapcsolják ki okostelefonjukon az internetet, hogy ne vesszenek el a közösségi oldalak és játékok világában, hanem egymásra figyeljenek, illetve arra az önként vállalt munkára, amit embertársaikért végeznek.

A látogatóközpontban fellépett a Liget Társulat, majd a Dugonics téren Kiss-Rigó László, Soltész Miklós és Hirling Zsolt részvételével fát ültettek a fiatalok.

Tesz-Vesz Tavasz délután a szarvasi Gyakorló Iskolában

2017. március 30-án a Gál Ferenc Főiskola szarvasi Gyakorlóintézményének apraja-nagyja kivette részét a tavaszi nagytakarításból. A Gyakorló, mint Zöld Óvoda és Ököiskola címek tulajdonosa minden év tavaszán iskolaszépítő napot hirdet a gyermekek, szülők és nevelők részvételével a környezettudatosság és a környezeti nevelés jegyében. A szorgoskodás első mozzanataként minden osztály a saját tantermét tette rendbe és takarította ki, majd pedig az iskola, illetve az óvoda udvarán folytatódott a hasznos környezetalakító munka. A kinti játékok és ülőhelyek megtisztítása, lombsöprűzés, sziklakert rendezés, ásás, fűmag vetés, sepregetés és még sokféle kültéri munka találta meg a saját kis felelősét. A gyermekek mellett az iskola dolgozói és a szülők idén is bekapcsolódtak a tavaszi munkálkodásba. Az eseményhez immár harmadik éve az Egyházmegye Ifjúságpasztorációs Irodája által meghirdetett Tesz-Vesz Tavasz program 11 főiskolás résztvevője is csatlakozott a Lelkes Klub szervezésében. Az önkéntes hallgatók kétórányi „teszveszelés” után a Pedagógiai Kar jóvoltából közös pizzázással zárhatták az aktivitást. A szervezők szerint jó érzés volt, hogy ezen a napsütéses délutánon a Gál Ferenc Főiskola szarvasi intézményeiből minden generáció hozzájárulhatott egy kicsit az iskola és környezetének rendbe tételéhez.

Nézze meg ezt is:

Folytatódnak a fejlesztések a Németvárosi óvodában

  A Miniszterelnökség Egyházi és Nemzetiségi Kapcsolatokért Felelős Államtitkárságának 9,7 millió forintos támogatásával újabb energetikai …