2024. április 19., péntek
FONTOS

Gyulán tartották az egyházmegye családi táborát

Közel húsz család vett részt a Szeged-Csanádi egyházmegye nyári családi táborán, amelyet június 22-e és 25-e között Gyulán tartottak meg.

 

Az egyházmegye különböző területeiről érkező házaspárok előadásokon és párkapcsolat-építő tréningeken vettek részt.
Az egyházmegye áprilisban Nagyváradra szervezett zarándoklatot Szent László éve alkalmából. Innen egy zászlóval tértek vissza, amelyen egy Lukács evangéliumából származó igeszakasz szerepelt. Ez az idézet – “A jó ember jó kincseiből jót hoz elő” – lett a nyári tábor jelmondata is.

 
Az előadások alatt a házaspárok gyermekeinek külön programokat szerveztek, melyek során játékos formában ismerkedhettek meg Szent László életével és erényeivel.

 
A tábor egyben az egyházmegye által 2014-ben létrehozott Szegedi Családegyetem nyári programja volt. Az intézmény mottója, hogy a boldogság tanulható, célja pedig az, hogy a családi életben jelentkező problémák megoldásában segítsen a pároknak.
Az egyházmegyei nyári tábor vasárnap misével zárult a Nádi Boldogasszony templomban.

Nézze meg ezt is:

Női konferenciát rendeztek a gyulai baptisták

  A közösség élményét és a lelki feltöltődést kínálta a résztvevőknek az a női konferencia, …