2024. április 19., péntek
FONTOS

Gyulán járt a virágos verseny zsűrije

Kónya István köszöntötte a Virágos Magyarországért országos környezetszépítési verseny zsűridelegációját szerdán reggel a városházán.

 

Az alpolgármester elmondta, hogy a városban évek óta hosszútávú, kiemelt stratégia mentén végzik a környezettudatos településfejlesztést. Ennek az eredménye, hogy Gyula már több virágos díjat is elnyert. A delegáció tagjainak Szászné dr. Várkonyi Adrienn városi főkertész mutatta be az utóbbi évek zöldfelületeket is érintő beruházásait.

 
A háromfős zsűri vizsgálta az útburkolatok minőségét és anyaghasználatát is, de a fő figyelmet a zöldfelületek tervezettségére és a kivitelezés szakmai színvonalára fordították. A delegáció tizennégy helyszínt járt be, köztük az Almásy kastély 2015-ben felújított parkját, valamint a tíz évvel ezelőtt rendbe hozott Csigakertet.

 
A delegáció a Dél-Alföld többi települését is bejárva úgy látja, hogy egyre nagyobb figyelmet fordítanak a zöldfelületek gondozására.

Nézze meg ezt is:

Női konferenciát rendeztek a gyulai baptisták

  A közösség élményét és a lelki feltöltődést kínálta a résztvevőknek az a női konferencia, …