2024. április 20., szombat
FONTOS

Évi 200 ezer liter készül majd a máriafalvai sörfőzdében

A befejezéséhez közeledik a máriafalvai sörfőzde épületének kialakítása, és hamarosan elkezdődhet a technológia beépítése. A 400 négyzetméteres komplexumban a tervek szerint évente 200 ezer litert sört fognak elkészíteni.

 

Nagy iramban folyik a munka a Máriafalván, ahol a Food Analytica Kft egy kisüzemi sörfőzde építését kezdte meg még tavaly októberben. A  kivitelezési már a vége felé jár, az épület körül a kerítés készül és a tereprendezés folyik.
Az épületen belül jelenleg már a festés-burkolás és a szerelvényezés folyik, így két három héten belül már a gépészeti technológia beszerelése is elkezdődhet. A mintegy 200 milliós saját forrásból elkészülő létesítményben évi 200 ezer liter sört főzhetnek le,  emellett egy étteremben a sörkóstoláshoz illő ételeket kínálnak majd a vendégeknek, akik közben közelről láthatják a sör készítésének folyamatait.

 
A cégvezetés a gyulaiak mellett a turistákra is komolyan épít, hiszen a tervek szerint szervezett üzemlátogatáson ismerhetik meg a látogatók a sörkészítéshez szükséges alapanyagot, a főzési és a palackozási folyamatot. A tervek szerint a tesztüzemet követően már az ősszel elindulhat a termelés kezdetben négyféle sörrel.

Nézze meg ezt is:

Tájékoztatók voltak középpontban az áprilisi közgyűlésen

Április 18-án ülésezett Békés Vármegye Önkormányzatának Közgyűlése,Békéscsabán. A testület áttekintette a Békés vármegye 2023-as évi …