2024. március 28., csütörtök
FONTOS

A reformáció helyi alakjainak tiszteletére állítanak emlékművet

Már kiásták a helyét és elkezdték építeni az alapját annak az emlékműnek, amit a reformáció 500. évfordulója alkalmából ősszel állítanak fel a Petőfi tér északi oldalán.

A gyulai református és evangélikus presbitérium az előző évben közösen döntött a Papp László építészmérnök tervei alapján készülő három oszlop felállításáról. Mivel az alkotás közterületen lesz látható, szükség volt az emlékművet anyagilag is támogató önkormányzat jóváhagyására. Emellett a terveket zsűrizte a köztéri alkotásokat elbíráló állami szervezet is.

A három gránithasábból álló oszlopegyüttessel a reformáció helyi vonatkozásainak állítanak emléket. Gyulán viszonylag korán, pár évvel az hitújító mozgalom 1517-es kezdete után megjelentek protestáns prédikátorok, többek között Szegedi Kis István és Sztárai Mihály is tanított a városban.
Ősszel az emlékmű átadása mellett a református gyülekezet a Petőfi téren egy egész napos ünnepséggel is csatlakozik a reformáció emlékévéhez.
Az emlékmű átadásának egyelőre nincs meg a pontos időpontja, a református gyülekezet még várja az alkotást támogató adományokat.

Nézze meg ezt is:

Jelentős fejlesztés előtt áll a gyulai onkológiai centrum

  A hamarosan kezdődő eszközpark fejlesztéssel a Békés vármegye onkológiai betegeit ellátó gyulai központ felzárkózhat …