2024. március 29., péntek
FONTOS

Óvoda- és járdafejlesztés Újváriban

Újabb fejlesztést valósítottak meg a Bajcsy-Zsilinszky utcai óvodánál – jelentette be az intézmény vezetésének a jelenlétében Kiss Tamásné önkormányzati képviselő. Az elmúlt időszakban a teljes épületet korszerűsítették, az óvoda új játékokat kapott.

Most pedig közel 2 millió forintból cserélték le a korábbi, elaggott a drótkerítést. Az épületet közel 100 méter hosszan öleli körbe az új kerítés, melyet két kapuval láttak el.

 

A kerítést önkormányzati forrásból építették meg, Kiss Tamásné képviselői keretéből pedig a környékbeli járdákat próbálják rendbe hozni. Ez már csak azért is fontos, mert a kisgyermekes szülők mellett ezen a környéken sok idős ember is közlekedik, így a Bajcsy-Zsilinszky utcán folytatódik a járdafelújítás.

 

A Szőlőskert utca egy rövidebb szakaszán most a járda újult meg, jövőre a képviselő tervei szerint sor kerülhet az út kátyúinak, útszéli hibáinak a kijavítására is.

Nézze meg ezt is:

Közönségdíjat nyert Bánhegyi Róbert János onkológus főorvos

  Az elmúlt napokban lezárult közönségszavazás alapján, Bánhegyi Róbert János főorvos elnyerte a Szent-Györgyi Albert …