2024. március 29., péntek
FONTOS

Gyula Tv Híradó 2017. 09. 13.

Témák:

 

– Idén is öt kategóriában hirdettek eredményt a gyulai virágosítási versenyen.

 

– Egy felmérés szerint elégedettek voltak a város turisztikai szolgáltatásaival az ide érkező vendégek. A 3Témában a szakemberek a nyári szezont is értékelték.

– Rákóczi Attila lett az új főigazgató – közölte a kormányhivatal.

– Futók veszik birtokba a hétvégén Gyula közterületeit. Szombaton és vasárnap városunk ad otthont a tájékozódási futók országos bajnokságának. Csak a szombati programokra 1250 sportoló nevezett.

– 3 millió 300 ezer forintból újítják fel Gyulaváriban a Malom utca rossz állapotban lévő járdaburkolatát. Az idei évben Szabó Károly körzeti képviselő tervei között szerepel még egy dénesmajori útszakasz korszerűsítése is.

 

Nézze meg ezt is:

Közönségdíjat nyert Bánhegyi Róbert János onkológus főorvos

  Az elmúlt napokban lezárult közönségszavazás alapján, Bánhegyi Róbert János főorvos elnyerte a Szent-Györgyi Albert …