2024. április 18., csütörtök
FONTOS

Támogatást kér a kormány: Csepreghy Nándor Vésztőn

Több mint kétszáz érdeklődő vett részt Csepreghy Nándor miniszterhelyettes nemzeti konzultációs lakossági fórumán csütörtökön este a vésztői művelődési házban. Az eseményen a kormány által Soros-tervként emlegetett elképzelésről szerezhettek bővebb információkat a résztvevők.

Csepreghy Nándor előadásában hangsúlyozta, a nemzeti konzultációk során olyan kérdésekben kérik ki a választók véleményét, melyek hosszútávon meghatározzák a társadalom életét. Soros György bevándorlással kapcsolatos elképzelései ellentétben állnak a kormány álláspontjával. A lakosság támogatása azért fontos ebben a vitában, mivel a magyar származású üzletember komoly befolyással bír az Európai Unióban.

A kormány 2010 óta hatodik alkalommal tart nemzeti konzultációt. A levélben és online is kitölthető kérdőívek hét kérdést tartalmaznak a bevándorlással és határvédelemmel kapcsolatban.

A nemzeti konzultációval kapcsolatos tájékoztató kampány részeként több városban kihelyezett standoknál lehet majd bővebb információkat szerezni a Soros-tervről, október 25-én pedig Halász János, a Fidesz frakció szóvivője tart újabb lakossági fórumot Gyulán.

Nézze meg ezt is:

Fókuszban a területfejlesztés

  Hétfőn nyolcadik alkalommal szervezett információs napot a Békés Vármegyei Önkormányzat a Csabagyöngye Kulturális Központban. …