2024. március 28., csütörtök
FONTOS

Bálint Sándor 1956-ról: Dicsőség és tragédia

Bálint Sándorral Trogmayer Ottó szegedi múzeumigazgató beszélget 1978-ban (A Móra Ferenc Múzeum gyûjteményébôl)

Bálint Sándor (1904–1980) – akinek boldoggá avatási eljárása folyamatban van – kiváló néprajzkutató és művészettörténész, a szegedi egyetem professzora 1945 novembere és 1948 decembere között volt a kereszténydemokrata elkötelezettségű Demokrata Néppárt parlamenti képviselője. Nyíltan vállalt katolicizmusa, jó egyházi kapcsolatai és Barankovics-párti politikai tevékenysége miatt 1951-ben megfosztották az egyetemi katedrától – megvonták tőle a nyilvános előadás jogát –, s az egyetemi könyvtárba helyezték tudományos kutatónak. Ez a helyzet azonban 1956-ban, a forradalom kitörésének következményeként megváltozott, s Bálint Sándor ismét visszakerült a katedrára, ahonnan 1965-ben egy koncepciós per keretében távolították el végleg.

Baróti Dezső rektor az ötvenhatos forradalom első napjaiban intézkedett a sztálinista oktatók leváltásáról, s a politikai okokból mellőzött professzorok reaktiválásáról. Ennek jegyében távolította el a bölcsészkarról Mérei Gyulát, Karácsonyi Bélát és Székely Lajost –, s ennek jegyében kereste föl otthonában már október 24-én Bálint Sándort, aki akkor éppen bokatöréséből lábadozott. Rónai Béla főiskolai tanár visszaemlékezéséből tudjuk, hogy Baróti kérésére – amely tanszékének azonnali elfoglalására és egyetemi előadásainak megkezdésére irányult – Bálint Sándor a következőket felelte:

– Dezső, én amióta elküldtek, semmit se változtam. Amit ígérhetők, egy progresszív humanizmus. Ha ez ölég, akkor mögyök.

– Elég Sándor! Gyere, várunk vissza! – felelte a rektor.

A forradalom leverése után készült összefoglaló belügyi jelentés (a „Monográfia”) lapjain a következőket olvashatjuk Bálint Sándornak az ötvenhatos forradalmat megelőző szerepéről:

„Az előkészítés időszakában érvényesült még Bálint Sándor volt egyetemi tanár befolyása is a »József Attila Kör« gyűlésein. […] Bár Bálint Sándor boka­törése miatt nem tudott a vitaestéken részt venni, elgondolásait Péter László írón keresztül – aki az ellenforradalom idején a »Petőfi Párt«-ban tevékenykedett – tolmácsolta. A barankovicsista Bálintnak csak az értelmiségi körökre volt befolyása, kevésbé a volt híveire.”

Bálint Sándor személyes föl­jegy­zé­sei­ben, naplójában – amelyet a rendőrség 1964-ben lefoglalt, s amely a történeti kutatás számára jelenleg nem hozzáférhető – nyíltan állást foglalt az 1956-os forradalomról, amelynek „dicsőségéről” és „tragédiájáról” is írt. Mindezekről 1965 augusztusában a politikai rendőrségnek az alábbiakat mondta:

„Ami az 56-os eseményeket illeti, ez ma már a történelemé. Bevallom, amint ez a napló soraiból is kitűnik, hogy értékelésem szubjektív jellegű, de érzésem szerint nem ellenséges. Amikor »56 dicsőségéről« beszélek, abban kétségtelen benne van az is, hogy a személyi kultusz korszaka megszűnt, ami pedig a »tragédiáját« illeti, gondolok a sok véráldozatra, továbbá kétségtelenül olyan mozzanatokra is, amelyeket világtörténeti és világpolitikai adottságok akadályoztak meg. Így gondolok elsősorban a közép-európai ún. semleges zónák gondolatára. Ma már úgy látom, hogy ez az elképzelés irreális volt.”

Nézze meg ezt is:

Folytatódnak a fejlesztések a Németvárosi óvodában

  A Miniszterelnökség Egyházi és Nemzetiségi Kapcsolatokért Felelős Államtitkárságának 9,7 millió forintos támogatásával újabb energetikai …