2024. március 28., csütörtök
FONTOS

Gyula Tv Híradó 2017. 10. 18.

Témák:

 

– Új termálkutak és medencék létesítése, a gyógyászat korszerűsítése és az öltözők bővítése is szerepel a várfürdő tíz éves fejlesztési stratégiájában, nyilatkozta Kun Miklós a 3Témában. Az ügyvezető a műsorban elmondta, a gyulaiak további kedvezménnyel vehetik igénybe a létesítmény szolgáltatásait.

 

– Díjat kapott a gyulai Almásy kastély a „Beton fesztiválon”. A meglepően hangzó elismerést a török toronnyal szemben lévő új torony belső kialakítása miatt érdemelte ki a műemléki, közel 300 éves épület.

 

– Százezer forinttal támogatta a Harruckern iskola alapítványa a Viharsarki Koraszülöttmentő Alapítványt a napokban. Az adomány az első nagyobb felajánlás a mentőautó átadása óta, az összeget a jármű berendezésének beszerzésére fogják fordítani.

 

– Molnár Gyula képzőművész képeiből nyílt kiállítás a művelődési ház aulájában. A gyulai származású tervezőgrafikus alkotásaiban a figuratív és geometrikus formákat egyaránt használva jeleníti meg mondanivalóját.

 

– 700 buszt és teherautót ellenőriztek a rendőrök Békés megyében október 9-e és 14-e között a TISPOL akció keretében.

– Gyulán, a Liceum téren október 17-én, reggel háromnegyed 8 körül összeszólalkozott egymással egy nő és egy férfi – tájékoztatott a rendőrség.

Nézze meg ezt is:

Gyula Tv Híradó 2024. 03. 22.

Témák: – Már hagyomány, hogy a víz világnapja alkalmából 2010 óta minden évben bemutatkozik az …