2024. március 28., csütörtök
FONTOS

New York után Gyulán állított ki Molnár Gyula

Molnár Gyula képzőművész képeiből nyílt kiállítás a művelődési ház aulájában. A gyulai származású tervezőgrafikus alkotásaiban a figuratív és geometrikus formákat egyaránt használva jeleníti meg mondanivalóját.

 

Hóvári János történész nyitotta meg Molnár Gyula képzőművész kiállítását a művelődési központban. A gyulai származású tervezőgrafikusnak már számos kiállítása volt Nyíregyházától New Yorkig, és több rangos díj tulajdonosa is, műveinek nyelvezete, eszköztára igen sokféle: figuratív, geometrikus formákat egyaránt használ. Mindezek között az összekötő kapocs személyiségének erős szuggesztivitása.

 

Az alkotót egy-egy meghatározó élmény, motívum folyamatosan izgatja, több variációban, sok változatban keresi a végső megoldás lehetőségét.

 

Molnár Gyula több mint 50 képe november közepéig látható a művelődési ház aulájában

 

 

Nézze meg ezt is:

Az áldozatsegítésről egyeztettek Békéscsabán

  A békéscsabai Áldozatsegítő Központban tett látogatást és a kormányhivatalban megtartott, szakmai egyeztetésen vett részt …