2024. április 20., szombat
FONTOS

A kiegyezésről tart konferenciát Gyulán a levéltár

A kiegyezés és az utána következő fél évszázad: ez lesz a témája a megyei levéltár hagyományos őszi konferenciájának. Az október 25-ei rendezvényen többek között szó lesz a kiegyezés új megvilágításáról, és a reklámról és a marketingről a dualizmus kori Békésben.

 

Az apropót a kiegyezés 150 éves évfordulója adta, a korszak ezen a vidéken különösen érdekes, mert ekkor nagy fejlődés ment végbe egy alapvetően mezőgazdasági területen. A tanácskozáson jeles szakemberek tartanak előadásokat, többek között a kiegyezés megítéléséről pozitív és negatív oldalról, de ennek érzelmi kihatása is a konferencia témája lesz. Szó lesz még Gyula dualizmus kori iparfejlődéséről, a közigazgatási tisztviselők akkori helyzetéről, a paraszti birtoknak a gyarapodásáról.

 

A megyei levéltárnak már nyomdában van a Kner családról szóló tanulmánykötete, amely még ebben az évben meg fog jelenni.

Nézze meg ezt is:

Évfordulót ünnepeltek a gyulai polgárőrök

  Öt éve adták át a Gyulai Bűnmegelőzési Polgárőr Egyesület irodáját, egyben a gyulai polgárőrök …