2024. március 29., péntek
FONTOS

A gyermekszületés nehézségei a családban

 

 

A gyermek megszületése után már semmi nem lesz úgy mint eddig: hangzott el a Nem vagy egyedül! – Szicsek Margit válaszol című műsorban. A szakember ebben az adásban a gyermekvállalással kapcsolatos problémákra hívta fel a figyelmet.Ez az új élethelyzet számos család számára okoz olyan nehézségeket, amelyekre nem tudtak megfelelően felkészülni, amikor a családtervezésről döntöttek.

A gyermek megérkezésével sok minden megváltozik, hiszen attól a pillanattól kezdve minden róla fog szólni, ő lesz a legfontosabb.

A csecsemők közel 40 százaléka a megfelelő szükségletek megléte esetén nem okoz nagy problémát a szülőknek, de sok kisbaba ingerlékenyebb, sírósabb, nehezen alvó, ők több odafigyelést igényelnek, fontos tehát tudni, hogy a gyermek melyik csoportba tartozik.

Szicsek Margit elmondta még, ilyenkor nagyon fontos, hogy a szülők megbeszéljék, hogy miben tudnak egymásnak segíteni abban, hogy enyhítsék a gyermeknevelés terheit. A következő műsorban az óvodás kori időszak kérdéseiről lesz szó

 

Nézze meg ezt is:

Közönségdíjat nyert Bánhegyi Róbert János onkológus főorvos

  Az elmúlt napokban lezárult közönségszavazás alapján, Bánhegyi Róbert János főorvos elnyerte a Szent-Györgyi Albert …