2024. április 18., csütörtök
FONTOS

Kézjegy: Ambrusné Kesjár Márta nővér negyvenéves munkáját ismerték el

Ambrusné Kesjár Márta egykori főnővér kapta meg idén a Diploma Honoris kitüntetést.

Ezt a díjat azoknak az ápolóknak ítélik meg minden évben, akik sokat tettek a jövő nemzedékek oktatásáért, és munkájuk eredménye máig hatással van az intézmény működésére. Márta nővér mintegy negyven évig dolgozott a gyulai kórházban, ebből több mint két évtizedig főnővérként segített sokak pályakezdésénél.

Márta nővér a Kézjegyben beszélt arról, mit jelent számára egykori munkahelye elismerése, és hogyan élte meg a kórházban eltöltött évtizedeket. A nyugdíjas főnővér Gerendáson született 1944-ben, szülei mezőgazdasággal foglalkoztak. Elmondta, az egészségügy felé egy véletlen terelte, valamint az, hogy gyermekkorában ápolta nagymamáját.

A főnővér tanulmányai elvégzése után a kórház sebészeti osztályán helyezkedett el, ahol annyira megszerette a közösséget, hogy sosem jutott eszébe máshol keresni munkát. Nyugdíjba vonulása óta is igyekszik tartani a kapcsolatot egykori kollégáival, emellett unokáival foglalkozik és idős édesanyjára vigyáz.

Nézze meg ezt is:

A nyugdíjas közösségek ereje

A napjainkban is aktív KÖVIZIG Szivárvány Nyugdíjas Klub Gyula egyik legrégebben alakult nyugdíjas szervezete. Egykor alapítótagként, …