2024. április 20., szombat
FONTOS

Évgyűrűk: idősen is közlekedjünk biztonságban

A balesetek megelőzésében komoly szerepe lehet a kellő körültekintésnek. Az Évgyűrűkben a szakemberek a biztonságos közlekedésről beszéltek, kiemelve az időseket érintő veszélyeket.

 

Ennek a korosztálynak az érzékszervei már nem működnek úgy, mint a fiatalabb generációnak, és a tempó is gyorsabb, mint évtizedekkel ezelőtt. Ezért is fontos, hogy mi magunk is odafigyeljünk az idősekre, amikor úticélunkhoz szeretnénk eljutni.

 

A legfrissebb adatok szerint Gyulán több, mint 13 ezer gépjármű van nyilvántartva. A balesetek kialakulásában a szabályok megszegése mellett az is közrejátszik, hogy az idősek reakcióideje növekszik.

 

A műsorban szó volt még a közlekedés biztonságát befolyásoló fény- és látási viszonyokról, az utak leterheltségéről és a helyszíni baleseti ellátásokról is.

Nézze meg ezt is:

Évfordulót ünnepeltek a gyulai polgárőrök

  Öt éve adták át a Gyulai Bűnmegelőzési Polgárőr Egyesület irodáját, egyben a gyulai polgárőrök …