2024. március 29., péntek
FONTOS

Tovább emelkedik az egészségügyi dolgozók bére

A decemberi fizetéssel már kézhez kapják a dolgozók a tavaly elindított béremelés újabb lépését: mondta Becsei László. A megyei központi kórház főigazgatója a 3Témában az intézmény folyamatban lévő fejlesztéseiről is beszélt.

 

Becsei László a megyei központi kórház igazgatója a 3Témában beszélt azokról a folyamatban lévő és előkészítés alatt álló pályázatokról, amelyek az intézmény gyógyító munkájának színvonalát emelnék. Mindkét tagkórházban szeretnék a járó beteg ellátást fejleszteni, az infrastrukturális felújítások mellett eszközöket is beszereznének közel 500 millió forint értékben. Becsei László hangsúlyozta, folytatódik a tavaly elindult béremelés, az orvosok fizetése  idén is 100 ezer forinttal növekszik novembertől és a szakdolgozók is számíthatnak az újabb emelésre.

 

A műsorban szó volt még a gyermekkórház beköltözéséről is, jó hír, hogy a napokban megkezdődött a kivitelezés és hat hónapon belül ez be is fejeződhet, így jövő nyár elejére már a gyulai telephelyen lehet az osztály. Emellett befejeződött a mosoda kivitelezése, így hamarosan elindulhat a tesztüzem.

Nézze meg ezt is:

Közönségdíjat nyert Bánhegyi Róbert János onkológus főorvos

  Az elmúlt napokban lezárult közönségszavazás alapján, Bánhegyi Róbert János főorvos elnyerte a Szent-Györgyi Albert …