2024. március 28., csütörtök
FONTOS

Elkészült a rámpa, többen mennek a fiókkönyvtárba

Egy kisebb lépéssel közelebb vagyunk a gyulai esélyegyenlőségi program célkitűzéseihez – jelentette ki Kónya István alpolgármester csütörtök délelőtt, a külső-törökzugi fiókkönyvtár előtt. Az intézmény előtti területre korábban csak lépcsőn lehetett eljutni, az elmúlt időszakban viszont elkészült egy rámpa, ami megkönnyíti a mozgáskorlátozottak, az idősek és a babakocsisok közlekedését.

 

Dézsi János, a gyulai könyvtár vezetője elmondta, több panasz érkezett hozzájuk, hogy a törökzugi fiókkönyvtár nehezen megközelíthető, ezért kértek segítséget. Az intézmény egy héten ugyan csak három nap nyit ki, de ehhez mérten egészen komoly forgalmat bonyolít.

 

Gyulán az új beruházásoknál már mindent úgy készítenek, hogy az megfeleljen a helyi esélyegyenlőségi programnak, vagyis kerekesszékkel is használni lehessen az új létesítményeket. Emellett arra is van törekvés, hogy a még nem akadálymentes helyeket azzá tegyék.

Nézze meg ezt is:

Az áldozatsegítésről egyeztettek Békéscsabán

  A békéscsabai Áldozatsegítő Központban tett látogatást és a kormányhivatalban megtartott, szakmai egyeztetésen vett részt …