2024. április 20., szombat
FONTOS

Folytatódott a szegedi parkolókártya-ügy tárgyalása Gyulán

Szabó Bálint tartott sajtótájékoztató péntek reggel a Gyulai Törvényszék előtt, ahol folytatódott a szegedi parkolási botrányhoz kapcsolódó tárgyalássorozat.

A szegedi városvezetők a vád szerint 40 millió forintos kárt okoztak azzal, hogy ingyenesen osztottak parkolóbérleteket jogosulatlan személyeknek. Az ügyben feljelentést tevő jogász elmondta, a vesztegetés-gyanús ügyekről Botka Lászlónak tudnia kellett, ezért Szeged szocialista polgármestere ellen is vizsgálatot indítottak.

Szabó Bálint Szegeden aláírásgyűjtésbe kezdett a helyi városvezetés eltávolítása érdekében, a kezdeményezést eddig 3800-an támogatták.

Nézze meg ezt is:

Női konferenciát rendeztek a gyulai baptisták

  A közösség élményét és a lelki feltöltődést kínálta a résztvevőknek az a női konferencia, …