2024. március 29., péntek
FONTOS

Gyula Tv Híradó 2017. 12. 01.

Témák:

 

– Lajos Ferenc azon kevés emberek közzé tartozott, akik igazi szellemi nagyságok voltak: hangzott el a festő-és grafikusművész alkotásaiból nyílt kiállításon. A művelődési ház emeletén Gyula díszpolgáráról egy termet is elneveztek, ahol állandó tárlaton tekinthetőek meg művei.

 

– 3D-s modelleken mutatják be a gyulai vár fejlődését: célegyenesbe ért az Almásy kastély legújabb időszaki kiállítása, melyet jövő kedden nyitnak meg a látogatók előtt. Az eltemetett vár című tárlat a legutóbbi évek legérdekesebb régészeti leleteit is bemutatja.

 

– Az online kommunikáció jelentőségéről is szó esett a Gál Ferenc Főiskola gyulai egészségtudományi karán megrendezett tudományos diákköri konferencián. Az egészség- és társadalomtudományi témákat felölelő szekcióban összesen kilenc pályamunkát mutattak be a hallgatók.

 

– A jövő év elején várható béremelés is szóba került a gyulai Segítő Kezek Idősek Otthonában megrendezett tanácskozáson. Itt több megyei szociális intézmény vezetője cserélt eszmét az ágazatot érintő, legfontosabb kérdésekről.

 

– Rendhagyó módon ősszel tartották meg a Közüzemi Kft. évtizedes hagyományokkal rendelkező bálját. Az idei eseménnyel egyúttal a kft jogelődjének 50 évvel ezelőtti megalapítását is ünnepelték.

 

– A Magyar népdal és népköltészet hetéhez kapcsolódóan rendeztek vetélkedőt a kistérségi idősek klubjai számára. A csapatokat népművészettel, népköltészettel kapcsolatos feladatok vártak.

Nézze meg ezt is:

Gyula Tv Híradó 2024. 03. 25.

Témák: – Szombat délután átadták a gyulai sporttelep Himer centerpályáját. Az eseményen Görgényi Ernő polgármester …