2024. március 29., péntek
FONTOS

Gyula Tv Híradó 2017. 12. 05.

Témák:

 

– Több, mint 58 millió forintból újult meg két utca Gyula belvárosában. A keddi sajtótájékoztatón Kovács József országgyűlési képviselő azt mondta, a Belügyminisztériumnál a Tiborc utca korszerűsítésére kérnek támogatást.

– Szombaton a Karácsonyi János Katolikus Gimnázium három végzős osztályának diákjaira is feltűzték a szalagot. A művelődési házban megtartott ünnepségen az intézmény igazgatója elmondta, a tanulókra váró felnőttkor a szabadság mellett komoly felelősséggel is jár.

– A kamaszkor az egyik legnehezebb időszak a gyermek és a szülő életében egyaránt. A Nem vagy egyedül- Szicsek Margit válaszol című műsorban a szakember ennek az időszaknak a problémáit, jellemzőit járja körbe.

– Ünnepi hangversenyt tartott a Gyulai Kamarazenekar a református templomban. Az esten a barokk kor műveiből álló repertoár fogadta a műkedvelőket.

– “Várak, kastélyok, paloták a történelmi Magyarországon” címmel tekinthető meg kiállítás a Kohán Képtárban. A tárlaton az idén nyugdíjba vonuló Bagyinszki Zoltán elmúlt másfél évtizedben készült fotóiból látható válogatás.

 

Nézze meg ezt is:

Gyula Tv Híradó 2024. 03. 25.

Témák: – Szombat délután átadták a gyulai sporttelep Himer centerpályáját. Az eseményen Görgényi Ernő polgármester …