2024. április 19., péntek
FONTOS

Gyula Tv Híradó 2017. 12. 06.

Témák:

– Láthatóvá válnak olyan új eredmények, amelyek megvilágítják az 1566-os ostrom eddig homályban maradt részleteit is: hangzott el az Eltemetett vár című kiállítás megnyitóján. Az Almásy kastélyban ágyúgolyókat, fegyvereket, ékszereket is láthat a közönség.

– A szakmának és a nagyközönségnek is kínálnak programokat a hétvégi, immár 10. Gyulai Méz- és Mézeskalács-fesztiválon. A szervezők a 3Témában a mézversenyről, a hazai mézfogyasztásról és az esemény programjairól is beszéltek.

– Több megyei egyesület is érkezett a Békés Megyei SM Betegek Közhasznú Szervezete ünnepi közgyűlésére, szombaton. Az eseményen az idei év összegzése mellett az önkéntességről hallhattak előadást az érintettek.

– Kilencedik alkalommal szervezték meg a Családi Közlekedési Versenyt a Magvető iskolában. Az eseményen a diákok szüleikkel együtt bővítették a gyalogos és kerékpáros közlekedéssel kapcsolatos ismereteiket.

– Szerdán több gyulai iskolába is megérkezett a Mikulás. Az Implomban a második osztályosok műsorával várták a nagyszakállút.

– Országszerte több mint 50 cégtől csalhatott ki pénzt az a csoport, amelynek több tagját már korábban elfogták a Békés megyei rendőrök. Most Hódmezővásárhelyen került rendőrkézre az egyik főszervező.

Nézze meg ezt is:

Gyula Tv Híradó 2024. 04. 16.

Témák: – Az utolsó gyulai Auschwitz-túlélő fia, Diósi Lajos beszélt többek között a helyi zsidóság …