Lonovics József csanádi püspök

Széchenyi barátjából politikai fogoly

A százötven éve elhunyt Lonovics József kinevezett egri érsek, kinevezett kalocsai érsek, címzetes amasiai címzetes érsek volt – valamint politikus, diplomata, tudós, Széchenyi István barátja. S nem utolsósorban 1834 és 1848 között csanádi püspök.

Lonovics József 1793. január 31-én született miskolci polgárcsalád gyermekeként. Alapfokú isko­láit szülő­váro­sában végezte, majd Egerbe került, ahol 1812-ben a bölcseleti iskolát, öt évvel később a teológiát végezte el. Ebben az évben szentelték pappá, s a teológiai doktorátust is megszerezte. Kiváló nyelvérzéke volt: a magyar és a latin mellett beszélte a németet, az olaszt, a franciát, az angolt és többet a szláv nyelvek közül. Emellett mintegy ötezer kötetes könyvtára volt, amelyben a teológia és a filozófia mellett jogi és diplomáciai munkák kaptak helyet. Fiatalon évekig Fischer István egri érsek munkatársa volt: előbb mint szentszéki jegyző, majd mint a főpap titkára. 1825-tól sajóvárkonyi plébános. Az 1830-as és az 1832–1836-os országgyűlésen az egri főszékeskáptalan küldötteként vett részt.

Az uralkodó 1834. március 9-én nevezte ki csanádi püspökké, Pyrker János egri érsek szentelte. Temesvári székfoglalása után két részletben – 1835 és 1838, valamint 1842 és 1848 között – végiglátogatta egyházmegyéje minden plébániáját. Ezekről a kánoni látogatásokról részletes és alapos – latin nyelvű – jegyzőkönyveket készíttetett, amelyek a tizenkilencedik századi egyháztörténetnek és helytörténetnek azóta is becses forrásai. Föltüntetésre került bennük többek között a templom és a temető állapota, a plébános, a káplán(ok), a kántor, a tanító, a sekrestyés jövedelme, a mise­alapítványok helyzete. Csanádi püspökként nagy gondot fordított az egyházmegye híveinek lelkigondozására éppúgy, mint a helyi műveltségi viszonyok fejlesztésére. Ennek jegyében huszonhárom új plébániát szervezett, valamint jogi líceumot alapított székvárosában.

Lonovics 1840–1841 folyamán mintegy fél évig Rómában volt diplomáciai úton, amikor is a magyarországi egyházi jogban számos gyakorlati kérdést fölvető vegyes házasságok ügyét – pontosabban az azon való katolikus klerikusi „passzív asszisztencia” – vitte. Tehetségére és műveltségére XVI. Gergely pápa (pontifikált 1831 és 1846 között) is fölfigyelt. A Szentatya a következő szavakkal méltatta: „Csodálom buzgóságát, tehetségét, tudását.” 1840-ben valóságos belső titkos tanácsos lett, három évvel később pedig nemességet nyert (krivinai előnévvel). A Magyar Tudományos Akadémiának 1843-tól tiszteletbeli, 1863-tól rendes tagja volt.

A reformkori politikai folyamatokba is bekapcsolódott: barátságba került Széchenyi Istvánnal, s a Konzervatív Pártot támogatta az 1847-es követ­állítási küzdelmek idején. A negyvennyolcas márciusi forradalom idején a püspöki kar nevében ő ajánlotta föl az önkéntes lemondást az egyház egyik legfontosabb jövedelemforrásáról, a tizedről. 1848. június 25-én az uralkodó egri érsekké nevezte ki. Egy évvel később azonban – a magyar alkotmányosság melletti kiállása miatt – letartóztatták, s előbb a pesti Újépületben tartották fogva, majd a melki bencés monostorban házi őrizetben.

1853-ban Bécsbe költözött, s gyakori látogatója volt Döblingben Széchenyinek. 1860-ban IX. Piusz az amasaiai címzetes érseki méltóságot adományozta neki, majd visszatérhetett Magyarországra. A politikai enyhülés jeleként 1866-ban Ferenc József kalocsai érsekké nevezte ki, amit a pápa is megerősített. Súlyos torokbaja miatt azonban a főpapi székét nem foglalhatta el, s a Szentatya által küldött érseki palliuma már csak koporsójára kerülhetett. 1867. már­cius 13-án hunyt el Pesten.