2024. március 29., péntek
FONTOS

400 millióért talált vevőt Gyula az egykori egyes iskola épületére

400 millió forintért értékesíti az egykori 1-es iskolát a város egy olyan cégnek, amely szállodai és egészségügyi szolgáltatást végezne az ingatlanban.

A gyulai képviselő-testület soros ülésén elfogadta a jövő évi turisztikai marketing tervet, a várfürdő beszámolóját és iskolai felújításról is döntött.

Szabó Károly kezdte az interpellációkat a városi képviselő testület idei utolsó, soros ülésén, aki egy régi problémáról, a dénesmajori út felújításának időpontjáról érdeklődőt. A válaszban elhangzott, hegy jelenleg már a közbeszerzési eljárás folyik és jövő tavasszal elkezdődhet ennek a másfél kilométeres szakasznak az újjáépítése, 200 millió forintból.

Durkó Károly az Erkel gimnáziumnál lévő fahíd felújítása kapcsán interpellált, mely szerint egy Németországban élő hídépítő mérnők, aki volt Erkeles diák, ajánlotta fel, hogy ingyen elkészítené az új híd terveit, amire azt a választ kapta, hogy már rendelkezésre állnak a dokumentumok, de köszönettel veszik a felajánlást és felveszik a kapcsolatot a mérnökkel, aki esetleg a kivitelezése kapcsán is tudna segíteni.

Kiss Szabolcs a sárga kukák kapcsán tette fel a kérdést, hogy ezek bevezetése után szükség van-e a szelektív szigetekre, mert ezek környezete sokszor elég lehangoló látványt nyújt. A válaszból kiderült, hogy már sokan igénybe vették a sárga szemetest, de még mindig nem annyian, hogy ezek teljesen kiváltsák a szelektív szigeteket.

Csengeri Lajos egy Vértes utcai ingatlan kapcsán interpellált, amely a 80-as évek óta lakatlan, a tulajdonosa nem tartja rendben elszaporodtak a rágcsálók és a szaghatás a szomszédokat is zavarja. A válaszban ígéretet kapott arra, hogy a város megkezdi a rágcsálók irtását és a hatóságokhoz továbbították a panaszt, amelynek állásáról majd tájékoztatják a képviselőt.

Kiss Tamásné a paradicsomi lakótelepen kialakult parkolási nehézségek kapcsán vetetette fel, hogy milyen lehetőség van garázsokat építeni. Erre azt a választ kapta, hogy egyénileg nincs lehetőség csak csoportosan gépkocsi tárolók létrehozására, ehhez azonban meg kell találni a szükséges helyet és meg kell oldani a feltételek biztosítását.

Ökrös István az egyik  rossz állapotban lévő dűlő kapcsán tette fel a kérdést, mely szerint hogyan lehetne azt járhatóvá tenni. A válaszból kiderült, hogy ez egy olyan útszakasz volt, amit évekig nem is használtak, a közüzemi kft az engedélyeket biztosítja, így az érintett  útszakaszt az érintettek saját erőből tehetik járhatóvá.

A grémium elfogadta a gyulai várfürdő ez év októberig szóló beszámolóját, melyből kiderült, a vendégszám idén is meghaladja a 600 ezret és a tervezett bevétel is több lesz, mint 2016-ban.

Négy millió forinttal támogatja a város a Hetedhét Játékváros 2018 évi megrendezését és 100 millió forint tagi kölcsönt nyújt a Gyulai Közüzemi Kft-nek likviditási gondja miatt, mert a hulladékszállítási összegek csak később érkeznek meg a céghez. Elfogadta a testület a város 2018-as turisztikai marketing tervét, és térítésmentes használatba adta az Ady Endre utca 19 szám alatti  ingatlant a Gyulai Tankerületi Központnak. A Dürer Albert általános iskola külső homlokzatának és szigetelésének felújításához szükséges 50 millió forint felét biztosítja az önkormányzat, a másik 25 milliót pedig a tankerület állja. 10 év után 400 millió forintért értékesítheti a város az egykori 1-es iskola épületét, melyben az új tulajdonos szállodai és egészségügyi szolgáltatást valósítana meg. Az önkormányzat a spekulációk megelőzése érdekében több olyan pontot beépített az adásvételi szerződésbe, amelyek garanciát nyújthatnak a patinás ingatlan megmaradására és turisztikai hasznosítására, új munkahelyeket teremtve Gyulán.

Nézze meg ezt is:

Közönségdíjat nyert Bánhegyi Róbert János onkológus főorvos

  Az elmúlt napokban lezárult közönségszavazás alapján, Bánhegyi Róbert János főorvos elnyerte a Szent-Györgyi Albert …