2024. március 28., csütörtök
FONTOS

Telt ház fogadta a gyulai zeneiskola fellépőit

Zsúfolásig telt szerda este a zeneiskola koncertterme, kis túlzással tényleg egy tűt sem lehetett leejteni, akkora volt az érdeklődés a karácsonyi hangverseny iránt.

Az intézmény igazgatója azt mondta, ez a program kettős öröm számukra, hiszen nemcsak a gyerekek adhattak számot tudásukról, hanem a közönségnek is bemutathatták az új koncertzongorájukat.

A koncerten a teljesen kezdő és a haladó, akár már tíz éve itt tanuló gyerekek is felléptek, az ilyen értelemben vett sokszínűséget a műfajok váltakozása tette teljessé.

Nézze meg ezt is:

Közönségdíjat nyert Bánhegyi Róbert János onkológus főorvos

  Az elmúlt napokban lezárult közönségszavazás alapján, Bánhegyi Róbert János főorvos elnyerte a Szent-Györgyi Albert …