2024. március 29., péntek
FONTOS

Öt plusz egy “Sikeres gyulai” díjat adtak át

A városháza dísztermében megtartott, hagyományos újévi polgármesteri fogadáson adta át Görgényi Ernő a “Sikeres Gyulai” elismeréseket.

A címet idén Bagosi Sándor, a Dig Build Kft ügyvezetője, Fazekasné Magda Erzsébet, a Békés Megyei SM Egyesülete Alapítványának elnöke, Dombóvári Vanda, a Gyulai Várfürdő kommunikációs igazgatója, Fazekas Özséb főorvos és Kereskényi Miklós tanár-történész, az Erkel Ferenc Gimnázium egykori igazgatója érdemelte ki.

A 2017-es év “Sikeres Gyulai Diák” díjat Balássy Fanni, az ELTE magyar-olasz tanár szakos hallgatója kapta.

Nézze meg ezt is:

Közönségdíjat nyert Bánhegyi Róbert János onkológus főorvos

  Az elmúlt napokban lezárult közönségszavazás alapján, Bánhegyi Róbert János főorvos elnyerte a Szent-Györgyi Albert …