2024. április 18., csütörtök
FONTOS

Májusban már megkaphatják a forrásokat a nyertes civil szervezetek

A sikeres pályázatok feltételeiről és a helyi civil szervezetek működéséről adott tájékoztatást Herczegné Szabó Marianna és Kiss József a 3Témában. A műsorban szó volt még a gyulai SM Adománybolt eddigi tevékenységéről is.

Herczegné Szabó Marianna a 3Témában beszélt arról a fórumról, ahol a gyulai civil szervezeteket tájékoztatták arról, hogy mik szükségesek ahhoz, hogy a beadott pályázataik sikeresek legyenek. A beérkezett pályázatokat öt kollégium bírálja el, melyeket a tevékenységi köröknek megfelelően állítottak fel, az új nemzedékek kollégiuma elsősorban a fiataloknak nyújt támogatási lehetőségeket.

 

Gyulán közel 350 bejegyzett civil szervezetet tartanak nyilván, de valós érdemi munkát ebből mintegy 100 végez. Ahhoz, hogy a pályázó szervezetek sikeresek legyenek, több kritériumnak kell megfelelniük, csak a formailag helyes pályázatokat bírálják el, amelyekben jól átláthatóan kell megfogalmazni a támogatás célját és okát.

A műsorban szó volt még a hamarosan mégy éves évfordulóját ünneplő SM Adománybolt eddigi működéséről is.

Nézze meg ezt is:

Helyszíni szemle miatt lezárják a Sarkad és Gyula közötti útszakaszt

A Gyulai Rendőrkapitányság 2024. április 19-én, pénteken 10 óra és 11 óra 30 perc között …