2024. április 20., szombat
FONTOS

A kórház munkatársai mutatták be alkotásaikat Gyulán

Szakmai tevékenységük mellett a művészet iránti elkötelezettségükről is tanúbizonyságot tett a Békés Megyei Központi Kórház nyolc alkotója – emelte ki csütörtök délutáni megnyitó beszédében Becsei László főigazgató főorvos. A Pándy galériában “Színekre hangolva” címmel nyílt meg az a kiállítás, melyen az intézmény nyolc munkatársa mutatta be képeit.

Wolf Ildikó akvarell képek mellett néhány fotót hozott, mint mondta, szereti a természetet, a növényeket, a fákat. Bodor Anita számára talán az olaj- és akrillfestékkel készített absztrakt képek a legkedvesebbek. A Pándy galériában most kevésbé elvont alkotásait mutatja be.
A kiállítás március hetedikéig munkaidőben bárki számára megtekinthető.

Nézze meg ezt is:

Évfordulót ünnepeltek a gyulai polgárőrök

  Öt éve adták át a Gyulai Bűnmegelőzési Polgárőr Egyesület irodáját, egyben a gyulai polgárőrök …