2024. március 28., csütörtök
FONTOS

Négy osztály diákjaira tűzték fel a szalagot az Erkel gimnáziumban

Ünnepnap ez, hiszen az itt üllő fiatalok életük egy nagyon fontos, de még csak közbenső állomásához érkeztek: hangzott el az Erkel Ferenc Gimnázium szalagavató ünnepségén. Idén négy osztály 120 végzőse ért a felnőttkor küszöbére.

Az iskola zenekarának műsorával kezdődött az Erkel Ferenc Gimnázium szalagavatója a művelődési házban. A diákok az itt töltött időszak alatt nagyon sok életre szóló élményt szereztek, és mindig jó szívvel emlékeznek vissza ezekre az évekre.

Kónya István alpolgármester köszöntőjében arra hívta fel a végzősök figyelmét, hogy emberségből, tisztességből, becsületből és kitartásból most már nekik kell példát mutatniuk az utánuk jövőknek. Szűcs Levente igazgató azzal bocsátotta útjára a végzősöket, hogy lámpaként használhatják az alagútban lévő előrejutáshoz azt a tudást, amivel felvértezték magukat. A beszédeket követően a végzősökre feltűzték a középiskolai évek végét jelző szalagot.

Nézze meg ezt is:

Közönségdíjat nyert Bánhegyi Róbert János onkológus főorvos

  Az elmúlt napokban lezárult közönségszavazás alapján, Bánhegyi Róbert János főorvos elnyerte a Szent-Györgyi Albert …