2024. április 19., péntek
FONTOS

Bemutatkozott Gyulán az LMP jelöltje

Borzalmas állapotok uralkodnak az országban Szabó László, az LMP országgyűlési képviselőjelöltje szerint.
A szerda délután, a Magyarvárosi sörözőben megtartott sajtótájékoztatón a zöldpárt politikusa elmondta, a Gyula húzóágazatának számító turizmusból a választókerület kisebb települései nem tudnak megélni. Ezért a rendszerváltás óta visszafejlődő ipar és mezőgazdaság erősítését tartja fontosnak a térségben.
Takács Péter a sajtótájékoztatón elmondta, a térségben mintegy 30% százalékkal alacsonyabbak a bérek a fővároshoz képest. A párt megyei elnöke szerint ebben, valamint az infrastrukturális elzártságban nem hozott fejlődést az elmúlt évek kormányzása.
Hadházy Ákos, az LMP társelnöke Gyulán a korrupció elleni harc fontosságát hangsúlyozta. A szekszárdi politikus szerint a kormány a választási kampány során a menekültkrízis előtérbe helyezésével eltereli a figyelmet más problémákról.

Az országgyűlési választásokat április 8-án tartják, Békés megye 3. számú, gyulai központú választókerületében az LMP mellett eddig a kormánypártok, a Jobbik és a DK támogatásával az MSZP hirdetett jelöltet.

Nézze meg ezt is:

Női konferenciát rendeztek a gyulai baptisták

  A közösség élményét és a lelki feltöltődést kínálta a résztvevőknek az a női konferencia, …