2024. április 20., szombat
FONTOS

Gyulán mutatta be új lemezét a Finucci Brothers

A Gyulai Várszínház kamaretermében lépett fel a Finucci Brothers nevű zenekarával Balogh Roland, akit Montreux-ben, a világ egyik legrangosabb jazzfesztiválján, valamint Los Angelesben is a legjobb gitárosnak választottak meg.

 

A zenekart a muzsikus ikertestvérével, Balogh Zoltánnal alapította, akit szintén több nemzetközi jazz-versenyen ért el kiemelkedő eredményt.

A szerda esti, gyulai koncert a Finucci Brothers új lemezét bemutató turné második állomása volt. A zenekar rendszeresen lép fel külföldön, kétszer turnéztak az Amerikai Egyesült Államokban, itt figyelt fel rájuk egy New York-i lemezkiadó. Az eredetileg négyfős zenekar az új kiadványon és a turnén is kiegészül a több magyar zenekarban is közreműködő, Artisjus-díjas Havas Lajos énekessel.

A Finucci Brothers zenéjében nagy szerepe van az improvizációknak, és a jazz több stílusát ötvözik.
A gyulai koncert után a zenekar Erdélyben turnézik, majd pedig a Budapesti Jazz Clubban mutatják be új lemezüket.

Nézze meg ezt is:

Évfordulót ünnepeltek a gyulai polgárőrök

  Öt éve adták át a Gyulai Bűnmegelőzési Polgárőr Egyesület irodáját, egyben a gyulai polgárőrök …