2018. február 25., vasárnap
FONTOS

48 diákra került fel a szalag a román gimnáziumban

Keresztes Ildikó: Magányos csónak című zenéjére vonultak be szombaton a Nicolae Bălcescu Román Gimnázium végzős diákjai. A maturandusok számára a szalagavató ünnepség a középiskolai tanulmányaik végét jelzi.

A diákok szomorúak, hogy véget ér a 4 éven át tartó közösségük, de hamarosan új célok elé néznek.

A fiatalok nem csak két, hanem több nyelvűek is, hiszen az idegennyelv tanítására nagy hangsúlyt fektetnek az iskola falai között. Czeglédiné Gurzó Mária igazgató olyan gondolatokat fogalmazott meg, melyek útravalóul szolgálnak a 48 végzős diák számára.

A következő hónapok a középiskolai évek zárására, az érettségire való felkészüléssel telnek majd.

Nézze meg ezt is:

Az agrárium eredményeiről volt szó a vésztői gazdafórumon

  Az elmúlt évek agráriumot érintő eredményeiről számoltak be a csütörtök este vésztői művelődési házban, a gazdafórum …