2024. március 28., csütörtök
FONTOS

Európa legjobb múzeumai között a gyulai Almásy kastély

Többféle, régi ruhát fel lehet próbálni az Almásy kastélyban található “varázstükör” segítségével, így a látogató megnézheti magát az elmúlt évszázadok jellemző viseleteiben. A látogatóközpont különleges attrakcióit mi is bemutattuk Spirituszban, ez a felvétel is ebben a műsorban készült. A különleges kastélyra sokan felfigyeltek, idén januárig – bő másfél év alatt 150 ezren nézték meg a kiállítást.

2017-ben a Genfi Néprajzi Múzeumot választották meg a legjobbnak Európában, idén 39 más kiállítóhellyel együtt a gyulai Almásy kastély is esélyes a címre. Először egy meglehetősen terjedelmes kérdőívet kellett kitölteni, ebben többek között arra voltak kíváncsiak a kiírók, hogy mennyire ágyazódik be a múzeum a helyi társadalomba. Augusztus végén egy svájci szakember látogatott Neuchatelből Gyulára, ő alaposan szemügyre vett mindent. A verseny része, hogy egy látogató inkognitóban is felkeresi az érintett múzeumokat, ez az ember már járt Gyulán, de a kastély munkatársai nem jöttek rá, hogy ki lehetett az illető. A látogatás viszont nem sikerülhetett rosszul, mert nemrég érkezett egy levél, hogy az Almásy kastélyt többek között svájci, német, angol, finn kiállítóterek mellett jelölik az év múzeuma címre.

Dombi Ildikó azt mondta, akkor sem szomorkodnak majd, ha a 40 legjobb között semmit sem érnek el, de a májusi, lengyelországi eredményhirdetésen szeretnének az év európai múzeuma lenni.

Nézze meg ezt is:

Az áldozatsegítésről egyeztettek Békéscsabán

  A békéscsabai Áldozatsegítő Központban tett látogatást és a kormányhivatalban megtartott, szakmai egyeztetésen vett részt …