2024. április 19., péntek
FONTOS

Egyre nagyobb veszélyt jelentenek a dizájner drogok

Az ismert, hagyományos kábítószerek mellett ma már nagyon komoly gondot jelentenek az úgynevezett dizájner drogok is, mert szinte nap mint nap megjelenik egy-egy új anyag a piacon. A Nem vagy egyedül című műsorban ezeknek a szereknek veszélyei mellett,  a játékszenvedélyről, az internetfüggőségről és a közösségi oldalak árnyoldaláról is beszélt a szakember.

Ma már annyi féle új szer jelent meg a piacon, hogy klasszikus értelemben vett felosztásról nem beszélhetünk. Az egyik csoportba tartoznak a nyugtatók, ezen belül az alkohol és az ópiát származékok, a másik nagy egységbe a pszichostimulánsok tartoznak, ezek inkább felpörgetik a használót mint nyugtatnák, ezért hosszú távon különösen veszélyesek. A harmadik csoportba pedig a hallucinogének  tartoznak. A korábbról ismert kábítószerek mellett nagyon komoly veszélyeket rejtenek magukban a dizájner drogok, hiszen szinte naponta jelennek meg újabb anyagok a piacon, amelyekről nagyon keveset tudnak a szakemberek. A legveszélyesebb anyagok pedig azok, amelyeket intravénásan juttatnak be a szervezetbe a szerhasználók, ezeknél a szereknél már az első alkalomnál kialakul a függőség.

A műsorban többek között szó volt még a játékszenvedélyről, ezen belül is a különböző fogadások mellett a számítógépes játékokról, az internetfüggőségen belül pedig a közösségi oldalak túlzott használatáról is.

Nézze meg ezt is:

Karitatív rangadóra készülnek

  A Gyulasport Nonprofit Kft cégfilozófiájának kiemelt területe a karitatív segítségnyújtás, ami a jövő hétvégi …