2024. április 19., péntek
FONTOS

Elhárult a jogi akadály a Béke sugárúti körforgalom megépítése elől

Nem kell elindítani a kisajátítási eljárást, mert az önkormányzat megegyezett az ingatlan tulajdonosokkal, így belátható időn belül elindulhat a körforgalom kiépítése a Béke sugárút, az Eötvös és az Árpád utca kereszteződésében.

Többek között ez is napirenden volt a városi képviselő testület soros ülésén, ahol pályázatokról is döntött a grémium.

Szabó Károly kezdte az interpellációkat a városi képviselő-testület soros ülésén, ő a Bánya utcai, nemrégiben elkészült út rossz állapotára hívta fel a figyelmet. A képviselő azt a választ kapta, hogy az útszakasz ez év végéig garanciális kötelezettség alatt áll, így egy bejárást követően felszólítják a kivitelezőt, hogy javítsa ki a problémás részeket.

Durkó Károly a Jókai utca egyik szakaszával kapcsolatban hívta fel a figyelmet a forgalom lassításának lehetőségére, és gyalogátkelőhely felfestésére a Petőfi tér és az Erkel tér közötti részen. A szakember véleménye szerint fekvő rendőr ezen a területen nem lenne jó megoldás, viszont egy 30 km/órás sebességkorlátozó tábla kihelyezésének, és zebra felfestésének lehetőségét megvizsgálják, és ennek függvényében kezdik el a munkát.

Mittag Mónika a belvárosi utakon látható kátyúkkal kapcsolatban interpellált azt kérve, hogy ezeket minél hamarabb és rövid idő alatt javítsák ki. A képviselő azt a választ kapta, hogy a téli időszakban úgynevezett hideg kátyúzással tudnak javítani az utak állapotán, ami két három hónapot bír ki, de e jelenlegi időjárás miatt ezek a munkákat csak szakaszosan tudják elvégezni, ezért kérik a lakosság türelmét és megértését.

Csengeri Lajos néhány gyulai lakos kérését tolmácsolta, mely szerint egyes napokon a Gyulai Várfürdőben nem lehet igénybe venni a kedvezményes belépőket. Ezzel kapcsolatban a képviselő azt a tájékoztatást kapta, hogy az 50 százalékos gyulai kedvezmény minden alkalommal igénybe vehető, csak az ezen felüli további kedvezmények nem járnak a kiemelt időszakban.

Ökrös István interpellációjában jelezte, hogy a Kétegyháza felé vezető úton hiányzik az egyik buszmegállót jelző tábla, amire azt a választ kapta, hogy a tábla pótlása a DAKK Zrt. hatáskörébe tartozik. A cég figyelmét felhívták a problémára, és azt az ígéretet kapták, hogy hamarosan pótolni fogják.

Kiss Tamásné is kátyúzással kapcsolatban interpellált: azon a területen, ahol ilyen munkák folytak, a kimaradt részeken is végezzék el a javításokat. Ő azt a választ kapta, hogy jelenleg itt is a hideg aszfaltozást végzi el a közüzemi kft, de a meglévő aszfaltmennyiség nem volt elegendő, így megrendelték a szükséges mennyiséget, és hamarosan folytatják a munkát.

A fő napirendek előtt a grémium meghallgatta és elfogadta a  gyulai tűzoltóság beszámolóját a 2017-es évi tevékenységéről, melyben elhangzott, a tavalyi évben különösen kiemelt esemény nem volt az illetékességi területen, és tovább csökkent a téves riasztások száma. Kertes István, a Gyulasport kft vezetője pedig a cég folyamatban lévő TAO pályázatairól adott tájékoztatást.

Pályázatot nyújt be a testület a Ladics ház cselédszárnyának állagmegóvási munkáira, melyre 8 millió forint a maximum elnyerhető támogatás, és 10 százalékos önerő szükséges a város részéről. Elfogadta a grémium a Mogyoróssy könyvtár tavalyi évi beszámolóját és munkatervét. Fontos előrelépésről is döntés született az ülésén, melynek értelmében a városnak nem kell kisajátítási eljárást elindítania a Béke sugárúti ingatlanra, mert sikerült megállapodni a tulajdonosokkal egy 54 négyzetméteres ingatlan rész megvásárlásáról, a korábbiaktól eltérő feltételekkel, így minden akadály elhárult az itt létesítendő körforgalom megépítése elől.

Zárt ülésen a testület egy termőföld adásvételi szerződés ügyében hozott döntést.

Nézze meg ezt is:

Női konferenciát rendeztek a gyulai baptisták

  A közösség élményét és a lelki feltöltődést kínálta a résztvevőknek az a női konferencia, …