2024. április 18., csütörtök
FONTOS

Gyula Tv Híradó 2018. 03. 07

Témák:

– Ősszel kiemelt turisztikai térség lehet Gyula és Békéscsaba – hangzott el a szerda délutáni, az Almásy kastélyban megtartott sajtótájékoztatón. Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója bejelentette, hogy felgyorsulhat a Szigeterőd program megvalósítása, az Élővíz-csatorna fejlesztése, a fürdő és a szálláshelyek bővítése.

– Rekordot hozott a jelöltállítási időszak Gyulán. A 45 emberből 26 és 29 között maradhat az országgyűlési képviselő jelöltek száma.  A korábbi években ilyen sok emberre még nem lehetett szavazni.

– Bartos Erika: Anna, Peti, Gergő sorozata lett a legnépszerűbb könyv Gyulán, legalábbis a gyulai bibliotéka kölcsönzési adatai alapján. Dézsi János igazgató a 3Témában elmondta, tavaly tovább csökkent a látogatók száma, de örvendetes, hogy a fiatalok sokat olvasnak, és nem csak a kötelező irodalmat.

– Gaál József Munkácsy-díjas festőnek nyílt kiállítása a várszínház kamaragalériájában. A Chimera című tárlat megnyitója után a teátrum ‘Mesterkurzusok’ sorozata keretében Zalán Tibor beszélt a modern irodalom fejlődéséről.

Nézze meg ezt is:

Gyula Tv Híradó 2024. 04. 12.

Témák: – A város tíz pontján, összesen 255 millió forintból újulnak meg utak, útszakaszok és …