2024. március 28., csütörtök
FONTOS

Új korszak kezdődhet a megyei felzárkóztatási politikában

“Felzárkózás-politikai együttműködések támogatása Békés megyében” címmel nyújtott be támogatási kérelmet a megyei önkormányzat 2017 nyarán.

A projekt célja, hogy olyan megyei koordináció, kommunikáció jöjjön létre, amely korábban a felzárkózás-politikában nem volt jellemző.

A kedd délelőtti projektnyitó rendezvényen elhangzott, a 2010 utáni időszakban a gyakorlat, hogy települési, majd járási szinten születtek felzárkóztatás-politikai programok. A megyei szintre emelés viszont lehetővé teszi, hogy többek között a kormányhivatali bizottságokat, a települési önkormányzatokat, civil szervezeteket, illetve egyházakat megyeszerte bevonják egy ilyen fórumszervezetbe. Ezek a szervezetek a feltárt problémákra intézkedési javaslatot tehetnek. Célcsoportnak elsősorban a mélyszegénységben élők, a gyerekek, a romák, a fogyatékkal élők, a nők és az idősek számítanak.

Az eseményen elhangzott, 2010 óta sok uniós forrás érkezett Magyarországra, többek között esélyegyenlőségi célú projektekre. A tapasztalatok szerint a helyi, illetve járási esélyegyenlőségi programok a problémák egy részét kezelni tudták. Vannak viszont olyan problémák, melyekre csak egy megyei szintű szervezet tud megoldást kínálni.

Nézze meg ezt is:

Közönségdíjat nyert Bánhegyi Róbert János onkológus főorvos

  Az elmúlt napokban lezárult közönségszavazás alapján, Bánhegyi Róbert János főorvos elnyerte a Szent-Györgyi Albert …