2024. március 29., péntek
FONTOS

A szegedi Ifjúsági Centrum főhomlokzatának látványterve

A szegedi Ifjúsági Centrum fôhomlokzatának látványterve

Húszmilliárd forintos fejlesztés veszi kezdetét

A Szeged-Csanádi Egyházmegye 2030-as ezeréves fennállására való készülődés nemcsak lelki építkezést jelent. Hazánkban egyedül­álló kétnyelvű gimnáziumot alapítanak, a szegedi Tóth Péter-palotába a Vántus-szakgimnázium költözik, és új kollégiumot is építenek.

Az egyházmegye 2030-as millenniumára való készülődés célja elsősorban nem a fizikai, hanem a lelki, szellemi megújulás, küldetéstudatunk megfogalmazása. Távolinak tűnhet az időpont, de amit most teszünk, azt már az évforduló jegyében valósítjuk meg – fogalmazott Kiss-Rigó László püspök.

A szolgálatban való megerősödés mellett infrastrukturális fejlesztéseket is megvalósítanak, amit a kormány is támogat húszmilliárd forinttal. Erről először a Délmagyarországnak adott interjújában beszélt Lázár János miniszterelnökséget vezető miniszter, aki elmondta: az összegből új általános iskolát és gimnáziumot épít az egyházmegye, és a zeneművészeti képzésben is szerepet vállalnak.

Kiss-Rigó László hangsúlyozta: elsősorban nem az egyházmegye találta ki az említett célokat, hanem Szeged kulturális és társadalmi környezete fogalmazott meg kéréseket feléjük. A projektek előzetesen húszmilliárdra becsült költsége még nem teljes, vannak, amelyeknek még ki kell dolgozni a műszaki hátterét, illetve az iskolánál a pedagógiai tervet is.

Az egyik egy zöldmezős beruházás, a volt Napfény kemping helyén létesülő sportcentrum, amely a sport mellett családi és ifjúsági programoknak ad majd helyet. Ennek építése már elkezdődött, s várhatóan egy év múlva fejezi be a kivitelezést a közbeszerzésre egyedüliként jelentkezett Market Építő Zrt.

Egy 36 tantermes iskolát tervez létesíteni az egyházmegye Szegeden, amely általános és középiskolát is magában foglal. A nyolc évfolyamos általános iskolára négy évfolyamos gimnázium épül, ami kétnyelvű tancsoportokkal működik majd. Magyar–román, magyar–szerb, magyar–szlovák és magyar–ukrán csoportokat terveznek. „Azt szeretnénk, hogy határainkon innen és túl egyaránt jelentkezhessen például magyarországi magyar vagy román kisebbségi diák, romániai román, illetve romániai magyar fia­tal egyaránt” – részletezte a püspök. Minden diák angolt is tanul majd kiemelt óraszámban, s ugyan még nem konkretizálták az együttműködés pontos formáit, de olyan megállapodás kötését tervezik az oxfordi vagy a canterburyi egyetemmel, hogy a szegedi iskola által kibocsátott érettségit külföldön is elfogadják. Az építkezés anyagi forrásait a központi költségvetés biztosítja, most kezdődhet a jogi, majd a műszaki előkészítés, továbbá a konkrét pedagógiai program kialakítása. Kiss-Rigó László szerint 2020-ra épül fel az iskola.

Néhány éve került vissza az egyházmegyéhez a Tóth Péter-palota, amelyben várhatóan jövő szeptemberben kezdheti meg működését az SZTE Vántus István Gyakorló Zeneművészeti Szakgimnázium. A püspök elmondta, hogy a minisztérium, az egyetem, a szülők és a tanárok egyaránt felkérték őket arra, hogy vegyék át az iskola fenntartását. „Ha megkeresnek bennünket, és tudunk segíteni, megtesszük” – mondta a főpásztor. – Kiderült, hogy nemcsak a működtetést kellene átvenni, hanem új épületre is szükség van, hiszen a jelenlegi balesetveszélyes. Ekkor született meg a döntés, hogy az egyházmegye által nem kért, de visszakapott palotába költöznek, ami a tanárok szerint is megfelelő iskolának. A földszinten rendezvénytermet is kialakítanak, amely kamarakoncerteknek, kiállításoknak ad majd helyet.

Kollégiumot is épít az egyházmegye központi költségvetési támogatásból. Az 1980-as években emelt Apáthy István Kollégiumot jelenleg az orvosi kar használja, az elavult épület helyett modernebbre lenne szüksége az egyetemnek a nagyjából 270 hallgató elhelyezésére. Kiss-Rigó László elmondása szerint ha kiürítik az épületet, lebontják, és újat emelnek helyére. A szakemberek szerint drágább lenne modernizálni, s így külsejében is olyan, a korabeli tervekhez igazodó diákszállást lehet majd kialakítani, ami egységessé teszi a Dóm téri épületegyüttest.

Nézze meg ezt is:

Fűtéstámogatással enyhítenek a téli gondokon

A Szeged-Csanádi Egyházmegyei Karitász egész évben számos jótékonysági akcióval és adománnyal segíti a rászorulókat. A téli időszakban …