2024. április 19., péntek
FONTOS

Gyula Tv Híradó 2018. 04. 13.

Témák:

– A 125 éve elhunyt Erkel Ferenc tiszteletére rendezik meg a hétvégén a 26. Éneklő Ifjúság Szakmai Napok és Koncerteket. Az Erkel-év programsorozat második, gyulai állomásán a három nap alatt méltóképpen megemlékeznek a Himnusz megzenésítőjéről.

– Békés az egyik legbiztonságosabb megye – hangzott el a csütörtöki megyegyűlésen. A lopások száma 15, a betöréses lopások és a lakásbetörések száma 28-28 százalékkal mérséklődött egy év alatt.

– Remekül szerepelt a nyíregyházi, országos középiskolai tanulmányi versenyen két gyulai néptáncos. Az egyaránt Békéscsabán tanuló Guti Hajnalka és László Richárd egy első és egy második helyet szerzett.

– 18. alkalommal rendezték meg a szorobánversenyt az Implom iskolában. A megmérettetésen 133 általános iskolás diák vett részt, Gyulán kívül érkeztek Kisújszállásról és Békéscsabáról is.

– Otthon – bárhol címmel mutatták be csütörtök este az új, Gyulát népszerűsíti dalt. A Kovács Lajos színművész közreműködésével forgatott videokliptől sokat várnak a szakemberek.

Nézze meg ezt is:

Gyula Tv Híradó 2024. 04. 16.

Témák: – Az utolsó gyulai Auschwitz-túlélő fia, Diósi Lajos beszélt többek között a helyi zsidóság …